Az énekesnő nem is olyan hosszú hallgatás után újabb lemezt dob a piacra, melynek első videóklipje, a Who Run The World (Girls) a napokban került a publikum elé. Megnéztük és meghallgattuk az énekesnő forradalmi szociológiai tévedését.

A kilencvenes évek második felében egyfajta új feminista hullámot indított el a Spice Girls a Girl power mondattal, mely meg is maradt a legendás együttes legendás szimbólumaként. Aztán néhány év múlva az akkor súlyban még egy egész Spice Girlszt kitevő Missy Elliot borzolta fel a zenei életet erőteljes ütemeivel, melyek a dobok erőteljes és agresszív használatán alapultak. A hölgy egy egész forradalmat indított el ezzel a hip-hop és r’n’b világában, megszabva, hogy Bronxban az ugrálókötelező fekete kislányok mire riszállják a sejhajukat. Most pedig 2011-ben Beyonce döntött úgy, hogy összerakja a két elemet és jól megmutatja a világnak, hogy milyen belevalóak a csajok.

Kár, hogy az eredmény nem robbant, csak szép lassan elkezdett gőzölögni, amin még a videóklip sem tudott segíteni. Knowles kisasszony egy laza mozdulattal úgy döntött, hogy hét milliárd emberből csak három és félmilliárdnak énekel, és kiadott egy dalt arról, hogy ezt a világot bizony a lányok uralják. A szép és rettentően naiv gondolat – tekintve a női vezetők számát – ötletesen megkapta Missy Elliot egy fiókban felejtett katonai dobos demóját még az előző évtizedből és szült egy egészen félelmetesen egyszerű refrént, ami között szomorúan ötlettelen átvezetések színesítik a szerzeményt. Bár egyáltalán nem örvendetes az eurodiszkó és tuctuc-ütem visszaszivárgása a zenei életbe, 2002-be visszanyúlni igazán nem kell senkinek sem – főleg nem egy olyan elismert előadónak, mint Beyonce Knowles.

Az erőltetett keménykedés, a negyvenszer elharapott (ugyancsak nagyon kemény) káromkodás és a laza fekete belevaló csaj erőltetése távol áll egy olyan előadótól, aki előző lemezén még a finomságáról és lágy nőiességéről tett bizonyságot. Most pedig hiányos szociológia, politikai és történelmi tudásáról ad bizonyítást, miközben klipjét már csak meghökkentő ruhákkal és sminkekkel tudja feloldani.

A klip mellesleg – csak hogy igazságos legyek – majdnem megmenti a dalt. Knowles mimikái, a felbukkanó szimbólumok, a nagy tánckar (eléggé egyszerű koreográfiával) és a sivatagi, katonai blokád jó hátteret és színvilágot szolgáltatnak. De ha a dal rossz, akkor a dal rossz, lehet bármennyire is szép a világhódító Beyonce. Angela Merkel biztos jókat bulizik a Who Run The World (Girls)-re, de sajnos a legtöbb lány – példának okáért Dávid Ibolya – maximum zavartan pislog a kétes megállapításra, kicsi kínok között várva, hogy legyen már vége. Beyonce új dala nem csak ott van elrontva, hogy csak a világ egyik felének szól, hanem ott is, hogy túl messze megy vissza ahhoz, hogy érvényesüljön a mai zenei szférában, miközben túl élénkek még az emlékeink az ilyen zenéről ahhoz, hogy azt mondhassuk, ez kellemes retró. A világot a tudomány szerint nem a lányok uralják. Ezúttal pedig Beyonce sem fogja a listákat.